Mocsári teknős (Emys orbicularis)

A nőstényeket könnyen megkülönböztethetjük a hímektől, ha megnézzük a szivárványhártyájuk színét. A nőstényeké fehéres, míg a hímeké egészen vöröses is lehet.

A vízi rovarokban, csigákban, békalárvákban és halakban gazdag, zavartalan tavakat, holtágakat kedvelik.

Vékonyhéjú tojásaikat nem a vízbe, hanem a partmenti, homokos fövenybe ásott gödrökbe helyezik. A tojásokat a nap melege költi ki.

Ha mocsári teknőssel találkoznál, itt rögzítheted a megfigyelést!

A mocsári teknős (Emys orbicularis) a mocsáriteknős-félék (Emydidae) családjába tartozó hüllőfajunk. Hazánkban ez az egyetlen őshonos teknősfaj.

Páncéljukat majd 70 darab bőreredetű csont alkotja, ezek alakítják ki a domború, háti részt, amit "carapaxnak", és a hasi oldalt, amit "plasztronnak" hívnak. A hímek plasztronja kissé homorú ívű, ami segíti abban őket, hogy párzáskor ne billegjenek annyira a nőstények hátpáncéljának tetején.

Hátpáncéljuk valamint bőrük iszapszínű alapon sárgás pettyekkel, foltokkal tarkított. Minél idősebb példányokról van szó, annál több a színes folt rajtuk. A hímek szivárványhártyája vöröses- vagy narancsszínű, a nőstényeké fehér vagy sárga.

Hazánkban főként az alföldi tavakban, vagy kisebb, lassú áramlású holtágakban élnek, de több középhegységi, sűrűn benőtt erdei tó is megfelelő élőhelyet biztosít állományaiknak. Gyakran láthatóak amint a vízből kiálló fatönkökön, köveken csoportosan napoznak. Veszély esetén gyorsan a víz alá csobbannak és akár 15-20 perc elteltével bukkannak ismét a felszínre.

Október végén, november elején húzódnak el telelni az iszapba vagy a partmenti fövenybe. Ebben a téli, hibernált állapotban a szájuk és garatjuk nyálkahártyáján, illetve a végbélzacskók hajszálerein keresztül lélegeznek elsősorban.

A tavaszi időjárástól függően március végén, április elején ébrednek téli álmukból. Nemsokára, májusban párzanak; a nőstények június elején rakják le a fürjtojás méretű, puha héjú tojásokat a homokos parton ásott, 8–10 centiméter mély gödrökbe. A tojásokat a nap melege költi ki. A fiatalok szeptember elején, vagy ha túl hűvös volt a nyár, csak a következő tavasszal kelnek ki. Ilyenkor nem ritka, hogy a ragadozók (madarak, kisragadozó emlősök stb.) hada várja a víz felé szaporázó, még puha páncélú kis teknősöket.

Táplálékukat elsősorban a vízben szerzik és nem válogatósak. Egyaránt vadásznak a vízi rovarokra, puhatestűekre, de ügyes úszók révén gyakran kerül kisebb hal vagy éppen gőte és béka is a terítékre. Ha eléjük kerül, a dögöt sem vetik meg. A zsákmányukat éles csőrkáváik és erős, karmos lábaik segítségével aprítják fel.

A középkorban még gyakori fogás volt a lápi emberek asztalán a „teknőc leves”.

Védett, természetvédelmi értéke 50 000,-Ft.

Közösségi jelentőségű (NATURA 2000) faj.

A térképen az utolsó 100 bejelentés látható. A korábbi észlelések az Összesített térképen érhetők el.